Billzone.eu

Ingyenes és környezettudatos online számlázó

Eredeti helyett elég a számlamásolat is?

A nemzetgazdasági miniszter 2010. szeptember 27-én hatályon kívül helyezte (4/2010. (VIII.13.) NGM) azt a 24/1995 (XI.22) PM rendeletet, amely szerint a számla eredeti és másolati példányát egyértelműen meg kell különböztetni.

Eredeti számla 

Hogy volt eddig?

Eddig a számlakiállító programnak biztosítania kellett, hogy az eredeti és a másolati példány egyértelműen megkülönböztethető legyen. Továbbá az eredeti példány csak egyszer nyomtatható legyen.

Hatályos rendelet szerint

A rendelet hatályon kívül helyezése elviekben viszonylagos szabadságot enged az adózóknak a tekintetben, hogy az eredeti és a másolati példányt nem kell ezentúl megkülönböztetni. Továbbá a gyakorlat szülte érthető döntés volt az eredeti példány egyszeri nyomtathatóságára vonatkozó szabály megszüntetése, hiszen ez a rész technikailag amúgy is könnyen kijátszható volt és csak feleslegesen nehezítette a számlázó szoftver készítők életét.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a többi hatályos jogszabály továbbra is megköveteli a szigorú számadást, a számlapéldányok hiánytalan elszámolását. Javasolható módszer, hogy az egyes számlákon továbbra is tüntessük fel a példányszámokat.

Számlapéldány a Billzone.eu-ban

A Billzone.eu számlázóban kiállított elektronikus számláin nem található "eredeti" és "másolat" példány megjelölés, hiszen az e-számla kizárólag elektronikus formában hiteles.  A papír alapú számlák esetében kiállítható "egy példányos" vagy "többpéldányos" számla.

Forrás: http://www.penzugyihirek.hu/adohirek/valtozas-a-szamlazasban/ Jogszabály mai napon hatályos állapota: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99500024.PM