Elektronikus számlatömb
Ahhoz, hogy számlát tudjunk kiállítani a Billzone.eu rendszerben, számlatömböt kell létrehoznunk virtuálisan elektronikus számlacsomagok vásárlásával. Mit is jelent ez? És miben más egy elektronikus számlatömb, mint a hagyományos papír alapú nyomtatványtömbünk?
Az online számlázás és elektronikus számla megjelenésével újabb és újabb fogalmak kerülnek a számlázás tárgykörébe. Ezek tisztázására és pontos definiálására azért van szükség, mert működésüket sokkal könnyebben megérthetjük. Ez esetben az elektronikus számlatömböt szeretnénk részletesebben bemutatni olvasóinknak.
Tisztázzuk a fogalmakat!
A hagyományos papír alapú számlákat kiállíthatjuk nyomdai úton előregyártott számlatömbből. Ez esetben oda kell figyelni többek között arra, hogy csak az adóhatóság által megállapított sorszámtartománynak megfelelő számla kerüljön alkalmazásra. A nyomtatványként nyomdai úton előállított számla, azaz számlatömbben kiállított számlára vonatkozó szabályokat a 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet előírásai tartalmazzák.
B) Számlázó programban létrehozott számlatömb:
A számlázó programmal létrehozott számlatömbnek ugyanazon követelményeknek kell megfelelnie, mint a nyomdai úton előállítottnak. Annyiban más, hogy előre nem tudjuk kézbe venni a tömböt, az csak a rendszerben generálódik.
A Billzone.eu számlázóban cégregisztráció után tetszőleges számú számlatömböket lehet létrehozni (e-számla csomag vásárlása után), amelyek segítségével hagyományos papír alapú számlákat és elektronikus számlákat készíthetünk. A papír alapú és elektronikus számlák különböző számlatömbökben kerülnek kiállításra!
Mi jellemző még a Billzone.eu számlatömbre? Miben más és miben ugyanolyan, mint a hagyományos számlatömb?
1. Billzone.eu számlatömb azonosítása:
Számlatömb létrehozásánál megadhatjuk a számlatömb betűjelét (pl.: BLF), illetve a sorszám számjegyeinek számát (pl.: 4 számjegy).
Számlatömb létrehozása után a számlák betűjele, illetve a fix számjegyek száma már nem módosítható.
2. Szigorú számadású Billzone.eu számlatömb:
A számlázó programmal kiállított számla abban az esetben alkalmas adóigazgatási azonosításra, ha szigorú számadás alá vonása megvalósul, azaz a számlázó program kihagyás és ismétlés nélkül, folyamatosan biztosítja a sorszámozást, továbbá a számlapéldányok hiánytalan elszámolása biztosított.
A számlázó programnak a hiányos, hibás, megsemmisült vagy elveszett számlákat is rögzítenie kell.
A Billzone.eu számlázóban egy számlatömbön belül a sorszámozás mindig egynél kezdődik és megszakítás nélkül, sorfolytonosan halad előre (pl.: az első számla sorszáma – BLF0001). A számlák sorszámát a rendszer automatikusan generálja sorfolytonosan, így azt a felhasználó nem tudja befolyásolni vagy módosítani.
A rendszer a kiállított számlák sorszámát adatbázisban tárolja.
3. Billzone.eu számlatömb típusok:
A Billzone.eu számlázóban létrehozható számlatömbök:
- elektronikus számlatömb: elektronikus számlák kiállítására alkalmas számlatömb. - papír alapú számlatömb: hagyományos, papír alapú számlák kiállítására alkalmas számlatömb.
4. Akár több számlatömb használata egyszerre:
Az APEH 2009-es közleménye szerint az adózó maga választja meg (akár számlánként) az általa alkalmazott számlázási módot. Vagyis egy vállalkozás egyszerre több számlatömböt is használhat, amelyek akár különböző típusúak is lehetnek: papíralapú és elektronikus.
A Billzone.eu online számlázó rendszer abszolút kihasználja az említett lehetőséget, azaz egy cég korlátlan számú számlatömböt hozhat létre a rendszerben, amely mindkét típusú lehet, azaz egyszerre több papíralapú és elektronikus számlatömbbel is rendelkezhet.
5. Ingyenes Billzone.eu e-számla
Mindenkor aktuális előfizetési csomagjainkról és azokhoz tartozó funkciókról a Szolgáltatások oldalon tájékozódhat.
6. A Billzone.eu számlatömb alapértelmezett beállításai:
A könnyebb kezelhetőség érdekében a számlatömbök létrehozásakor lehetőséget nyújt a rendszer alapértelmezett adatok megadására számlatömbönként, amelyeket az adott számlatömb alkalmazásakor minden számlakiállításkor számlánként előtölt a rendszer. Alapértelmezett adatként a következőket lehet megadni: alapértelmezett bank, pénznem, számlakibocsátó telephely, számlasablon, tételnév sablon.
Hivatkozás:
APEH 2009-es közleménye24/1995. (XI. 22.) PM rendelet a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásárólWikipédia: Számla (bizonylat)Kép1: ShopMania készpénzfizetési számlatömbKép2-5: Billzone.eu